Ebben a blogban liszterzekenyeknek osztok meg elsosorban altalam keszitett, kiprobalt recepteket, es tanacsokat,de nem csak nekik, az egeszseg megorzesehez, helyreallitasahoz altalam fogyasztott termekekrol a tapasztalatokat.
2013. november 29., péntek
Lenmagos pogácsa
Gluténmentes vajas pogácsát sütöttem ma. Több összetevővel próbáltam már. De ez a mai nagyon jó lett. Omlós, szinte vetekszik a hagyományos lisztből készülttel. Nem akartam csak glutén mentes lisztet használni, próbáltam egy részét természetes anyagokkal pótolni. Igy az arány: 30 dkg. glutén mentes liszt,10 dkg barna rizsliszt, 5 dkg őrölt lenmag, 5 dkg mandulaliszt, 25 dkg. vaj, 2 tojás sárgája,2 dl. tejfölben elkevert 2 dkg élesztő, 1 kávéskanál só, 1 kávéskanál cukor. Kenéshez egy tojás.
A liszthez adjuk a sót és a cukrot, elkeverjük, elmorzsoljuk a vajjal, hozzágyúrjuk az élesztős tejfölt, a tojások sárgáját. Én robotgéppel kevertem össsze. Lezárt edényben egy éjszakára a hűtőszekrénybe tesszük pihenni. Másnap kinyújtjuk és apró pogácsákat szaggatunk, tojással megkenjük és tetszés szerint reszelt sajttal még megszórhatjuk. Előmelegített sütőben, 180 fokon pirosra sütjük.
2013. november 28., csütörtök
Újra egy finom sütötökös recept, most desszertnek!
Ne legyen olyan unalmas, hogy egyszerűen csak megesszük a sütőben sült tököt :) Én legalábbis igy gondoltam tegnapelőtt amikor a piacról frissen hazahozott sütőtök elkészült. Gondoltam a felét kicsit felturbózom. Egy darabot villával összetörtem, leőröltem a mákdarálón néhány szem mandulát,, ezzel valamint kevés őrölt fahéjjal és vanilia aromával izesitettem még. Összekevertem, tetejére néhány szem aszalt vörös áfonyát és pár mandulaszeletet tettem. Pillanatok alatt kész is volt. Nagyon jól harmonizált mindegyik összetevő a sütőtök izével. Finom lett!
Este vacsorára salátát készitettem. Édeskömény, kigyóuborka, egy pici lilahagyma, kis fej paradicsom, reszelt sárgarépa, kevés mirelit kukorica felengedve, kockára vágott sült sütőtök pici szölőmagolajjal elkeverve. Ennyi volt és már kész is volt a vacsora. A tetejére az édeskömény zöldjét tettem. Nagyszerű ize van!
2013. november 19., kedd
Zöldséges egytál étel.
Az egyik kedvenc ételem, ami ráadásul fél óra alatt el is készül.
Pécsett a Vásárcsarnokban nagyon finom mangalica sonkát, szalonnát lehet vásárolni. Ma ezzel a sonkával készült az ebéd.
Hozzávalók: egy fél cm-es szelet mangalica sonka, kb. 20 dkg sütőtök, egy nagyobb paradicsom, egy paprika, 1-2 burgonya,egy fej hagyma karikára vágva, egy darabka gyömbér apróra vágva.
A serpenyőbe felteszem a kockára vágott sonkát, vagy szalonnát, a hagymát és a gyömbért, majd néhány percig, kevergetve átpiritom őket. Utána beleteszem a kockára vágott meghámozott sütőtököt, a csikokra vágott paprikát és az apró darabokra vágott paradicsomot. Kevés sóval, borssal izesitem, majd néhány kanál vizet öntök alá amivel fedő alatt párolom. Mikor már puhák a zöldségek zsirjára sütöm még egy kicsit lepiritom és máris tálalhatom.
2013. november 14., csütörtök
Tárkonyos palócleves.
Ma találtam ezt a receptet az interneten és egy kis változtatással el is készitettem.
Hozzávalók: 1 nagyobb darab csirkemellfilé fele, kb. 20 dkg. zöldbab ( én mirelitet használtam ), 1 nagyobb burgonya, 1 szál sárgarépa, 1 szál fehérrépa, 1 kisebb paradicsom, fél zöldpaprika, 1 kisebb fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, petrezselyemzöld, só, örölt bors, 1 babérlevél, 1 púpos teáskanál tárkony, egy csipet majoranna, pár szem kömény, őrölt paprika, kevés liszt, tejföl, vegeta.
A húst kisebb kockákra vágtam,a felapritott hagymával és fokhagymával feltettem kicsit pirulni, hozzáadtam az apróra vágott paprikát, paradicsomot, és az őrölt paprikával rövid lével pörköltalapot készitettem. Mikor félig puha volt a hús, beletettem a zöldségeket és a fűszereket a burgonya és a mirelit zöldbab kivételével.(Ha friss babbal készitjük, akkor természetesen azt is itt rakjuk a leveshez.) Felöntöttem annyi vizzel, hogy ellepje és kb. 15 percig lassú tűzön főztem, majd hozzáadtam a kockára vágott burgonyát és a babot. Mikor a zöldségek megfőttek, tejfölös habarással süritettem. Tartalmas és tápláló egytálétel lett belőle.
2013. november 5., kedd
Túrós marcipános sütemény.
Egy olyan receptet találtam, amit kipróbálva glutén mentesen elkészitettem, kisebb változtatásokkal, és az egyik legfinomabb sütemény kerekedett belőle amit valaha készitettem. Emlékeztet a német karácsonyi stollenre, amit sajnos sok-sok éve nem ehettem már.
Ime a recept!
Hozzávalók:
A tésztához:
25 dkg túró
15 dkg vaj (megolvasztva, langyosra hűtve)
10 dkg porcukor
3 tojás
1 kk mandula aroma
3 ek rum
20 dkg mazsola
10 dkg kandírozott narancshéj
10 dkg héjatlan mandulabél , durvára vágva
1 cs sütőpor
1 tk mézeskalács fűszerkeverék
1/2 kg liszt (20 dkg kukoricalisztet, 20 dkg. glutén mentes lisztkevereket és 10 dkg. barnarizs lisztet kevertem össze)
tetejére:
15 dkg vaj
5 dkg cukor
1/2 cs vaníliás cukor
marcipántöltelékhez:
10 dkg nyers marcipánmassza
5 dkg aszalt sárgabarack (én aszalt szilvát használtam)
5 dkg kristálycukor
1/2 cs vanílás cukor
Ime a recept!
Hozzávalók:
A tésztához:
25 dkg túró
15 dkg vaj (megolvasztva, langyosra hűtve)
10 dkg porcukor
3 tojás
1 kk mandula aroma
3 ek rum
20 dkg mazsola
10 dkg kandírozott narancshéj
10 dkg héjatlan mandulabél , durvára vágva
1 cs sütőpor
1 tk mézeskalács fűszerkeverék
1/2 kg liszt (20 dkg kukoricalisztet, 20 dkg. glutén mentes lisztkevereket és 10 dkg. barnarizs lisztet kevertem össze)
tetejére:
15 dkg vaj
5 dkg cukor
1/2 cs vaníliás cukor
marcipántöltelékhez:
10 dkg nyers marcipánmassza
5 dkg aszalt sárgabarack (én aszalt szilvát használtam)
5 dkg kristálycukor
1/2 cs vanílás cukor
A marcipántöltelékhez a felkockázott marcipánmasszát és az apróra vágott aszalt szilvát
összegyúrjuk a kétféle cukorral. Kb. 30 centi hosszú hengert formálunk belőle, fóliába tekerjük és hűtőbe tesszük.
összegyúrjuk a kétféle cukorral. Kb. 30 centi hosszú hengert formálunk belőle, fóliába tekerjük és hűtőbe tesszük.
A villával összetört túrót összedolgozzuk a tojásokkal, a cukorral, a rummal és a mandulaaromával.
A megmosott és leszárított mazsolát a kandírozott narancshéjjal és a mandulával együtt egy nagyobb serpenyőben, állandóan kevergetve összemelegítjük. Hozzákeverjük a sütőporos, mézeskalács-fűszeres lisztet.
Az olvasztott vajat és a lisztes egyveleget felváltva, kisebb adagokban a tojásos-túrós masszához dolgozzuk.
A tésztát enyhén lisztezett felületre téve kb. 30 centi hosszú cipóvá formáljuk, és hosszanti irányban a közepébe mélyedést formálunk.
Ebbe tesszük a fóliából kicsomagolt marcipántölteléket és gondosan összehajtjuk a tetején a tésztát, alaposan összenyomkodjuk.
Vékonyan vajazott sütőlapra tesszük a püspökkenyeret, köré többrétegű, széles alufóliából csíkot tekerünk, hogy segítsen tartani sütés közben a tészta formáját.
160 fokra előmelegített sütőbe téve, 20 percenként a tetejét olvasztott vajjal megkenegetve, kb. 60-70 perc alatt megsütjük. (Ha a teteje nagyon elkezdene pirulni, konyhai papírtörlővel letakarjuk.)
A még forró püspökkenyérre kenjük a maradék vajat és meghintjük kétféle cukorral.
Jó étvágyat hozzá!
Kiváló karácsonyi csemege!
2013. november 2., szombat
Fincsi sült kacsacomb, puliszkával és cékla-sárgarépa-alma salátával.
A kacsa combokat sóztam, majd egy Zeppter sütőedényben zsiradék nélkül először gyorsan lepiritottam.
Utána kevés viz hozzáadáásval kb. másfél óra alatt puhára pároltam-sütöttem. Amig a hús sült fél liter vizben ( kevés só és olaj hozzáadásával ) állandó keverés mellett sűrűre főztünk 10 dkg. kukoricadarát. Kicsit hagytuk állni, majd egy kanállal forró olajba szaggattuk, picit átpiritottuk. A salátához egy sárgarépát, egy közepes cékla felét, két almát lereszeltünk, kevés citromlével meglocsoltuk, összekevertük, és már lehetett is tálalni. Nagyon finom, laktató, mégis könnyű, és garantáltan glutén mentes.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)