2010. november 30., kedd

Reggelire.

Hajdinakása finom ganoderma kávéval.
Néhány szó a hajdináról. A hajdina a keserűfűfélék családjába tartozik, annak ellenére hogy úgy készitjük el mint a gabonát. Rendkivül egészséges. Alacsony a glikémiás indexe, nagyon sok rostot tartalmaz, és könnyen emészthető. Ezen kivűl lugosit, és nem tartalmaz glutént. Dióval, mogyoróval, jól harmonizál az ize, igy ehhez a reggelihez is azt adok hozzá.
Hozzávalók: 1 személyre.
3 evőkanál hajdina, 1 evőkanál őrölt dió vagy mogyoró, két-három kanál joghurt, vagy kefir, fahéj, és bármilyen idényjellegű gyümölcs.( A legjobb ha kicsit savanykás.)
Elkészités:
A hajdinát kiválogatjuk, majd szűrőn jól átmossuk. Egy edényben kevés olajat melegitünk amiben a lecsöpögtetett hajdinát néhányszor átforgatjuk, majd felöntjük annyi vizzel, hogy kb. egy ujjnyi legyen még fölötte. Fedő alatt néha megkeverve puhára főzzük. (addig főzzük amig a vizet elfőtte) Utána belekeverjük az őrölt diót,vagy mogyorót, és egy tányér közepére halmozzuk. (aki édes szájú keverhet bele egy kevés mézet is). Körberakjuk gyümölccsel, tetejére kanalazzuk a joghurtot és bőven megszórjuk fahéjjal.
Mikor elfogyasztottuk, igyuk meg a finom ganoderma kávét. Ez a reggeli bőven elég délig akár, a ganoderma kávé, pedig gondoskodik arról, hogy egyenletesen frissek legyünk egész nap.
Jó étvágyat hozzá!

2010. november 25., csütörtök

Kefires sütemény

Kefires sütemény glutén mentesen.

A kefires sütemény egy kis változtatással akár még finobb is lehet mint hagyományos liszttel készült párja.
Többféle lisztből is készitettem, ez most a legújabb amit ma próbáltam ki és nagyon finom lett.
Hozzávalók:
2 pohár Activia natúr joghurt, 2 tojás, 1 cs. sütőpor, 2 vaniliás cukor (Bourbon), 3 pohár free from Backmischung für Kuchen (Cake Batter Mix)- ez a liszt glutén és laktóz mentes-, 1 pohár kukorica liszt, 1,5 pohár cukor, 1 pohár olaj. A tetejére magozott megy, vagy bármilyen savanykás gyümölcs.
A pohár: a joghurtos pohár.
Elkészités: A joghurtokat egy tálban elkeverjük a tojásokkal, a cukorral, vaniliás cukorral, hozzákeverjük a sütőporral elkevert liszteket, és végül az olajat. Olajozott, lisztezett tepsibe öntjük tetejét bőven megszórjuk gyümölccsel, és előmelegitett sütőbe tesszük. 160 fokon, kb. 25 perc alatt pirosra sütjük.

Egy másik változat. (szuper finom)

2 pohár Activia natur joghurt(a sima, nem a krémes), 3 tojás, 1 csomag sütőpor, egy vaniliás cukor (Bourbon), 1,5 pohár cukor,( én nád cukrot használok ) 4 pohár kukorica liszt, 1 pohár oliva olaj. Tetejére meggy.
Az elkészités ugyanaz mint az előző receptnél.

2010. november 22., hétfő

Rizses kukoricaprósza

Rizses kukoricaprósza.
Hozzávalók: 15 dkg kukoricadara, 5 dkg rizsdara, 3,5 dl. forralt tej, 3 tojás,
1/2 cs. sütőpor, 1 kefir, 1 kanál liba v. kacsa zsir, reszelt citromhéj, 2 ek. méz, vagy cukor, mazsola, kajszi lekvár.
A darákat egy tálban összekeverjük, hozzáöntjük a forró tejet, elkeverjük a zsirral, és hozzákeverjük a mézet.
Egy másik tálban jól elkeverjük a kefirt a sütőporral, majd az egész tojásokkal, hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, a megmosott mazsolát és a tejes darával össze keverjük. Zsirozott tepsibe öntjük, tetejére kajszi lekvárt pötyögtetünk.
Előmelegitett sütőben kb. 20 perc alatt 180 fokon készre sütjük. Hidegen, melegen egyaránt nagyon finom. Én szivesen teszek a tetejére még kajszi lekvárt mikor tálalom. Fontos a rizsdara, mert ez adja meg az egész nagyon különleges izét.

2010. november 20., szombat

Húsos kelkáposzta levelek

Hozzávalók: egy főtt csirkemell ( a húslevesből), egy fej hagyma, néhány vékony szelet piros húsú paprika, őrölt paprika, só, bors, és kelkáposztalevelek.
Elkészités:
A kelkáposztát leveleire szedjük, vastag ereit kivágjuk, megmosssuk, felcsikozzuk, majd gőz fölött megpároljuk.
Az apróra vágott hagymát olajon megpároljuk, hozzáadjuk a csikokra vágott paprikát is, majd a darált csirkemellet, fűszerezzük, és néhány percig kevergetve átpiritjuk.
Mikor kész hozzákeverjük a párolt kelkáposztát, és azonnal tálalhatjuk is egy kevés majonézzel meglocsolva. Könnyű, gyorsan kész, és ehhez igazán nem kell kenyeret enni.