2010. október 25., hétfő

Cöliákia

Ebben a blogban úgy gondolom erről is jó szót ejteni. Két és fél éve diagnosztizálták nálam a lisztérzékenységet. Nagy valószinűséggel már születésemtől megvolt, csak soha nem derült ki. Ahogy vissza tudok emlékezni, mindig is voltak furcsa tünetek, rosszullétek, de soha nem gondolt erre senki. Végül én magam, miután egyre erősebb és komolyabb rosszulléteim voltak kértem egy vizsgálatot. Megfigyeltem ugyanis, hogy bizonyos ételek fogyasztása váltotta ki ezeket.
Ma már nagyon vigyázok, és próbálom a diétát betartani.
Sokan amikor ezt diagnosztizálják elkeserednek, mi lesz most, mit fogok enni, stb. Én igazából örültem, mivel ha már tudjuk mi a baj, akkor védekezni is tudunk ellene.
Elmondhatom, hogy nagyon jókat lehet enni igy is, sőt, egy kis találékonysággal és persze pénzzel, felül tudjuk múlni az általánosan elterjedt ételek receptjeit.
Jól vagyok, sokat kisérleteztem, eleinte nem mindig sikerrel, de mára több olyan receptem van, ami garantáltan kipróbált és nagyon finom.
Néhány fotót is készitettem már a receptekhez, és folyamatosan szeretném ezeket bőviteni.
Remélem sikerül a blogban közzétennem.
Ugyanakkor nagyon örülnék, ha többen is jelentkeznének, és megosztanák receptjeiket, tapasztalataikat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése